Harmóniában a lovaimmal, a családommal és magammal. 

A lovaglás, mint sport népszerűbb, mint valaha bármikor, a jóléti társadalomban már széles rétegek megengedhetik maguknak a lótartást. A tenyésztők elképesztően tehetséges lovakat „állítanak elő” a profi versenyzői réteg számára, a lovasvilág komoly üzletággá alakult, ami arra törekszik, mint minden más üzlet. Rövid idő alatt, kis befektetéssel nagy haszon. A lovak fizikai és mentális korlátjainak a feszegetése azonban sok „selejtet” termel, hiszen a ló természetes igényei, biomechanikája alapvetően nem változott az évszázadok alatt. A mai divatos lovaglási stílust csak az igazán tehetséges lovak élik túl, ők is csak ideig- óráig. A lovak gyors elhasználódása, a viselkedésbeli problémák, jórészt a helytelen lovaglás, tartás eredménye. Ezt persze a versenysport tagadja és takargatja, de akik a csillogó felszerelés és a drámai előadásmódok alatt a lovat, mint munkáját örömmel végző társat keresik, azt a versenyeken csak, mint tűt a szénakazalban olyan ritkán lelik meg.

A gyors látszatmegoldások helyett azonban van más megoldás, és amikor azt mondom más, nem kicsit más, hanem alapjaiban más. Más szemlélet, más gondolkodásmód és más lovaglástechnika. Persze nem egyszerű - ki gondolná? - a lovas számára. Ez az, amin nehéz túltennie magát a lovasok többségének, szembesülni a saját hibáinkkal, hogy évekig rossz úton jártunk, kezdhetünk előlről megtanulni mindent, és hogy változtatni magunkon kell, ahhoz hogy esélyt adjunk lovunknak. Amikor a lovas életében eljön egy ló, akivel egy ponton újra és újra kudarcot vall, d

A mai társadalomban a ló szerepe alapvetően megváltozott, az ember eltávolodott a természettől, ezért a képzést nagyon is szükségszerű a nulladik szinten kezdeni, ami  a ló természetrajzából indul ki, segít a viselkedésének helyes értelmezésében, és egy közös nyelv kialakításában. Ezt a közös nyelvet azonban nem a lovunknak kell megtanulnia, nekünk kell elsajátítani, agyunkat a logikájára megtanítani, és testtünket kontrolálni, hogy ki is tudjuk fejezni magunkat, érthetőek legyünk lovunk számára.

A ló képzése során, leginkább saját gyengeségeinkkel, fizikai, érzelmi korlátainkkal szembesülünk, ez mindig a legnehezebb a tanulás folyamán, és sokan megijednek ettől. Akinek erőt ad a lova iránti szeretet, és hajlandó ezért sok-sok erőfeszítést tenni, az hamar pozitív visszajelzések garmadát kapja lovától, és ez segít a technikai részeket újratanulni, sőt messze az addigi mércét felülszárnyallni. A lovak pedig hálásak lesznek, és kisimul az arcuk.

A lóval való minden egyes érintkezés során tanítunk valamit a lónak, a kommunikációinknak egyértelműnek, és következetesnek kell lennie, a ló egyéniségének megfelelően egyénre szabva, de az alapértékeket mindig szem előtt tartva.  A lovakkal számottevően több időd töltünk a földről, mint a nyeregből, ezért számomra nagyon fontos, hogy a lovasok tisztába legyenek mozdulataik, testtartásuk, energiájuk jelentőségével, felismerjék és értelmezni tudják lovuk jelzéseit, miközben lovuk körül mozognak. A ló és lovas viszonya a földről pontos képe a nyereg alatti munkájuknak. A lovaglás számomra nem csak sport, hanem életforma, kultúra és művészet. A régi mesterek (Xenophon, Baucher,  L’Hotte, Faverot de Kerbrech, Beudant, Oliveira …stb.) munkáinak tanulmányozása, a rendszeres továbbképzések Philippe Karl lovaglótanár iskolájában, és nem utolsó sorban a belülről fakadó igényem a folyamatos fejlődésre, határozzák meg a munkámat. Ezt a szemléletet szeretném átadni taníványaimnak is, harmóniát teremtve a lovak és az emberek kapcsolataiban.

„És akkor megkérded: Mi lesz, ha leesek? Oh, kedvesem, de mi lesz, ha inkább szárnyalni kezdesz?"

Erin Hanson